Címkefelhő
Feedek
Megosztás

„Fülkeforradalom”: kommunista kémelhárítóból lett szocialista frakcióvezetőt nevezett ki Tarlós

0

Tarlós István főpolgármester Pető Györgyöt nevezte ki a Fővárosi Közterület-felügyelet, valamint az újonnan megalapított Budapesti Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. élére. Pető György korábban nemcsak kémelhárító volt, Óbudán szocialista alpolgármesterként, és az MSZP-frakció vezetőjeként dolgozott együtt a főpolgármesterrel.

Tovább»

Tarlós volt alpolgármestere kerülhet a közterület-felügyelet élére

0

Pető György volt óbudai alpolgármester és rendőrségi köztisztviselő veheti át a Fővárosi Közterület-felügyelet vezetését - tudta meg a hvg.hu. Az új igazgató október 28-án foglalhatja el székét. Tovább»

Hagyó ellenlábasát felvették a BRFK-ba

0

Pető György, Óbuda egykori szocialista alpolgármestere is segítheti a BKV-ügy nyomozását, mivel néhány hete a BRFK gazdaságvédelmi osztályán dolgozik, írja a HVG. A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy nemzetbiztonsági szálai is lehetnek a nyomozásnak. Tovább»

"Kapolyi kezéből egy ideje kicsúszott a irányítás" - az MSZP egyre jobban unja az átlépéseket

0

Nem segíti a jövőben az MSZP és a szociáldemokrata párt együttműködését, ha folytatódnak az átlépések - mondta lapunknak a szocialista párt egyik vezető politikusa. Miután szinte kizárólag Budapestre jellemzőek az átlépések, a fővárosi párttanács úgy foglalt állást, hogy minden esetben, amikor az MSZDP megsérti az együttműködési szerződés azon kitételét, hogy a két párt tagságát nem egymás rovására bővíti, "a megállapodás többi pontját sem tekintjük érvényesnek. Különösen vonatkozik ez jövőbeli választási együttműködésre, közös jelölésre". Tovább»

Roham az óbudai vörös tagkönyvekért

0

A pártelnök és felesége próbálta lebeszélni a belépésre jelentkezőket az óbudai MSZP szervezetben. A helyi elnököt, Márkus Andrást annyira megrémítette a 30-40 fős áradat, hogy a fővárosi elnökséghez fordult támogatásért, hadd korlátozza a belépések számát. A szocialistákat két pártra szakította a Tarlós-hagyaték, a III. kerületi modell. Tovább»