Címkefelhő
Feedek
Megosztás

DR. SZIEBERT GYÖRGY, a BKV-per egyik tanújának bírósági vallomása (részlet)

0

"Klasszikus filmeket idéző jelenet volt, az, hogy egyébként mitől volt sötét a szoba, hogy esetleg nem volt rajta ablak, vagy azért, mert ez tél volt és ez késő délután 5 óra 6 óra felé volt, teljesen sötét volt a szoba és egy asztalnál egy lámpa világított és szembe jobbról és balról a repülőtéri rendőrség egy-egy képviselője foglalt helyet mellettem, és hát ilyen jegyzőkönyvön kívüli beszélgetésbe kezdtek velem, ahol sok más minden mellett közölték, ez egy csütörtöki nap volt egyébként, hogy ha Demszky Gáborra vagy Hagyó Miklósra vagy Kocsis Istvánra bármilyen terhelő vallomással tudok szolgálni számukra, akkor ma csütörtök van, ott van egy papír a kezükben és akkor kedden szabadlábra kerülök."

 

Tovább»

Bajnaiék egyenlőbbek, mint akiket megvádoltak?

0

Korábban megütköztünk azon, hogy Bajnai Gordonnak van képe a Nokiás dobozokat emlegetni. Nos, ha akkor megütköztünk, most már az elképedésen a sor. Nem elég, hogy az állítólagos bűncselekmények, amelyek a vádiratban szerepelnek, akkor történtek (vagy nem történtek), mikor Bajnai kormánytag volt, de a volt miniszterelnökhöz köthető céget is találhatunk a BKV akkori üzletfelei között.

bkv_rendorseg-nol.hu_.jpg Tovább»

Bajnai és a Nokiásdoboz

0

Roppant érdekes, hogy mire képes egy politikus a hatalom megszerzéséért. Itt van mindjárt Bajnai Gordon, aki képes lenne pereskedni is azért, hogy végre lerázza magáról a Hajdú-Bét-ügy maradványait, de közben van képe Nokia-dobozokat emlegetni a legutóbbi szocialista kormányzással kapcsolatban. Annak ellenére, hogy már régen kiderült: az egész csak legenda volt, valóságalapja nincs.


pgyhalo.jpg

Pető György és Halász Ottó Tovább»

Levél az Üzenőfüzetblog egyik olvasójától: "kinek az idejében hurcolták pórázon Hagyó kollégáit?"

0

"Igazságtalannak azt érzem, hogy míg Bajnai alatt egy objektíven nézve is kínos nyomozást folytattak le, és Orbánék alatt fogják feltehetőleg felmenteni az egész bagázst, az ügy kezd olyan színben feltűnni, mintha a Fidesznek bármi köze lett volna hozzá."

70655.jpg Tovább»

Két éve engedték ki Hagyó Miklóst

0

2011. február 23.-án hagyhatta el a Fővárosi Büntetésvégrehajtási Intézetet Hagyó Miklós, Budapest korábbi főpolgármester-helyettese, miután kilenc hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Persze nem emlékeznénk meg csak úgy egy ilyen évfordulóról, ha nem adna aktualitást a dolognak, hogy a mai napig tart a per, amelyben a vád egyre gyengébb lábakon áll.

hagyó miklós a börtönben.jpgÉles kontraszt: amikor politikusként ment be - és amikor vádlottként jött ki

Tovább»

Kié a főváros?

0

Tarlós István főpolgármester az elmúlt hetekben leginkább jelképes ügyekben exponáltamagát. Vajon megtorpant-e a városüzemeltetési reform? A tervezett modell két fontos vezetőjealig fél év után távozni kényszerült. A korábban oly határozottan elutasított jobboldali üzletikörök kérései értek célba? Vagy nemkell mindig minden történésben Simicska Lajosék üzletiérdekeit keresni? Tovább»

A kormány felfalja a fővárost

0

A nyár végére eldől, ki az erősebb, Tarlós vagy Simicska - így összegezte az egyik befolyásos fővárosi cégvezető a Budapest feletti ellenőrzésért folytatott fideszes birkózást. Ha a Tarlós-csoport nem elég erős, jó eséllyel kormányzati gyámkodás alá kerülhet a fővárosi önkormányzat - vagyontárgyaival együtt. Tovább»

Informátorhálózat fővárosi cégvezetőkből?

0

Egy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatóját bemártó feljelentés kapcsán került a rendőrség látókörébe Pető György volt nyugállományú rendőrtiszt, aki tavaly ősztől vezeti a Fővárosi Biztonsági Irodát (FBI) és a Fővárosi Közterület-felügyeletet. Pető a feltételezés szerint még 2010-ben, a BRFK-n dolgozó rendőrként olyan személyeket szervezett be informátornak, akik a választás után nagy fővárosi cégek vezetői lettek. Tovább»

Újra elővették az FKF-kamutanulmányokat

0

A Fővárosi Főügyészség hatályon kívül helyezte a BRFK decemberi, nyomozást megszüntető határozatát, az ügyet átvette a Nemzeti Nyomozóiroda. Az összesen húszmillió forintba kerülő három gyanús tanulmányról az Index számolt be, a készítőket az Index olvasói buktatták le. Tovább»

„Fülkeforradalom”: kommunista kémelhárítóból lett szocialista frakcióvezetőt nevezett ki Tarlós

0

Tarlós István főpolgármester Pető Györgyöt nevezte ki a Fővárosi Közterület-felügyelet, valamint az újonnan megalapított Budapesti Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. élére. Pető György korábban nemcsak kémelhárító volt, Óbudán szocialista alpolgármesterként, és az MSZP-frakció vezetőjeként dolgozott együtt a főpolgármesterrel.

Tovább»