Információink szerint a Sirály és a főváros közti tárgyalásokon Pető György képviselte Tarlós Istvánt. Ez nem meglepő, hiszen a főpolgármester elsőszámú bizalmasáról van szó. De annyi furcsaság és ellentmondás volt a Sirály-ügy körül, hogy Petőnek is jobban utánanéztünk. Egy volt ávóst találtunk.

pető.jpg

Pető a rendszerváltás előtt III/II-es ügynök volt. Helyesebben mondva nem is ügynök, ezt ugyanis kikérte magának. A III/II. csoportfőnökség nyílt állományú tisztjeként szolgált rendőrtiszti beosztásban. Tehát ávós volt, saját bevallása szerint. Sokkal jobb.

Pető György 2007-től kezdett Tarlós mellé sorolni. MSZP-s óbudai alpolgármesterként az akkor még függetlent játszó Tarlós alá tolta az óbudai szocialistákat. Bár már 2006-ban is érdekes módon kiállt Tarlós mellett, mikor az "Ne ravaszkodj, mert leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok!" - felszólítással utasította helyre Szénási Jánost MDF-es képviselőt. A cél hamarosan Tarlós polgármesteri székbe ültetése lett, így 2008-2009-ben Pető is részt vett egy politikusokból, fővárosi cégvezetőkből álló munkacsoportmegszervezésében, mely ezen ügyködött.

Pető aztán munkahelyet váltott, 2010 elejétől a BRFK-hoz igazolt. Valljuk be, új melójában nagy előnyt jelenthetett számára komcsi ávós múltja és kapcsolatai, hiszen e pozícióját is arra használta, hogy a munkacsoport befolyásos besúgóit a rendőrséghez is beszervezze informátorként, még az önkormányzati választások előtt. A BRFK-nál furcsa mód pont Petőhöz kerültek a fővárosi közműcégeknél történt visszaélések, és besúgói belső értesüléseinek hála 2010 elején belendülhetett a nyomozás, és elindulhatott az akkori városvezetők elleni lejárató kampány is. Nem hiába támogatta tehát Tarlós Pető karrierjét (illetve Pető Tarlósét), a volt ávós munkásságának, mint látható, igen nagy szerepe volt a fülkeforradalomban.

Nem meglepő, hogy egy ilyen jó együttműködés a Fidesz hatalomra jutása után is folytatódik. 2010 októberében Tarlós egyszerre az Fővárosi Biztonsági Iroda (FBI) és a Fővárosi Közterület-felügyelet élére is berakta jobbkezét. A Budapest seriffjének csúfolt Pető azóta az FBI élén őrködik a fővárosi társaságok felett, és mondhatni túlzott befolyásra tett szert a holdinghoz tartozó cégeknél. 

Petőt tehát a mai napig Tarlós bizalmi embere. Jellemzően vele végezteti el a piszkos munkát főpolgármesterünk, úgy mint mikor Vitézyt akarta eltávolítania BKK éléről, vagy most, mikor a Sirály bezárásáról van szó. 

Az önkormányzat biztonsági emberei amúgy azért szállták meg a Sirályt, mert a klub nem fizette a bérleti díjat. Ezzel szemben a Sirály állítja, nem volt még kész a szerződés, ami alapján fizethettek volna. Nem csoda különben, hogy Tarlósék ennyire a bezárás mellett kardoznak, hiszen állítólag a Sirályban nemrég több ellenzéki megmozdulását is szerveztek, például a Fidesz-székház elfoglalását is.

Cikk forrása: http://uzenofuzet.blog.hu/2013/04/07/volt_avos_kepviselte_tarlost_a_siraly-targyalasokon