Címkefelhő
Feedek
Megosztás

„Fülkeforradalom”: kommunista kémelhárítóból lett szocialista frakcióvezetőt nevezett ki Tarlós

0

Tarlós István főpolgármester Pető Györgyöt nevezte ki a Fővárosi Közterület-felügyelet, valamint az újonnan megalapított Budapesti Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. élére. Pető György korábban nemcsak kémelhárító volt, Óbudán szocialista alpolgármesterként, és az MSZP-frakció vezetőjeként dolgozott együtt a főpolgármesterrel.

Tovább»

Csak a Fidesz környékéről nem válogattak cégvezetőket Tarlósék

0

Fideszhez kötődő emberek nincsenek, akad viszont korábbi szocialista kémelhárító, MDF-es politikus és tapasztalt menedzser is a fővárosi önkormányzati cégek új vezetői között. A Hagyó-örökséggel szakítani kívánó Tarlós István főpolgármester által kezdeményezett új vállalati rendszerben előléptettek olyan vezetőket is, akik már az előző ciklusban is a cégeknél dolgoztak. Egyikükről a meggyanúsított főnöke vallotta azt, hogy Hagyó Miklós embere volt. Tovább»