Egy volt szocialista politikust nevezett ki Tarlós István a Fővárosi Közterület-felügyelet és az újonnan megalapított fővárosi biztonsági cég élére. Pető György a rendszerváltás előtt kémelhárítóként dolgozott a III/II-es csoportnál, most a BRFK-tól igazol át a fővárosi cégekhez.

Pető Györgyöt nevezte ki Tarlós István a szerdai közgyűlésen a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatójának, és őt bízta meg az újonnan megalakított Budapesti Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. vezetésével is. Ez a cég felügyeli és koordinálja a jövőben a fővárosi cégek vagyonvédelmét.

Petőt még óbudai polgármester korából ismeri Tarlós, 2002 és 2006 között Pető MSZP-s alpolgármesterként dolgozott mellette. Pető a következő ciklusban is képviselő volt Óbudán, az MSZP-frakciót vezette, amíg 2008 elején kilenc párttársával együtt ki nem lépett a frakcióból. A kilépőket az MSZDP vette a szárnyai alá, de 2009 októberében ezt a pártot is otthagyták, és függetlenként folytatták a munkát a kerületben.

A HVG márciusban arról írt, hogy Pető a BRFK munkatársa lett, a gazdaságvédelmi osztályon dolgozik, ahol egyebek mellett a BKV-ügyön is dolgoznak. A BRFK a lap kérdésére csak annyit közölt, hogy "Pető György úr köztisztviselő, jelenleg a BRFK munkavállalója." A lap azt írta, az MSZP-n belül Pető Hagyó Miklós ellenlábasa volt, Tarlós Istvánnal viszont jó munkakapcsolatot ápolt a III. kerületben.

Pető nem idén került először kapcsolatba a rendőrséggel. Önéletrajzában korábban nyíltan vállalta, hogy 1979 és 1983 között a III/II. amerikai osztályán nyílt állományú kémelhárító tisztként szolgált. "Soha nem titkoltam, hogy a III/II. csoportfőnökség nyílt állományú tisztjeként szolgáltam, beosztásomat tekintve rendőrtisztként. De soha nem voltam ügynök a szónak abban az értelmében, amely ehhez a szóhoz a rendszerváltás után kapcsolódott" - írta nyílt levélben, amikor a választások előtt felmerült, hogy állambiztonsági múltja miatt az SZDSZ nem fogja támogatni.

2005-ben a Fidesz óbudai szervezete is megkérdezte a múltjáról, akkor is nyílt levélben válaszolt, és azt írta, hogy a kémelhárításon kívül a BM egyik KISZ-titkára és a KISZ KB osztályvezetője volt az előző rendszerben.

 

Cikk forrása: http://www.origo.hu/itthon/20101027-peto-gyorgy-lett-a-kozeteruletfelugyelet-es-budapest-biztonsagi-cegenek-a.html